Budapest, 1916. május 21.
Apja lakatossegéd volt. 1930-ban fejezte be a négy polgárit, majd négy évig karosszérialakatos tanuló volt az Autótaxi Rt-nél. A segédlevél megszerzése után, 1935-ben elbocsátották. Ezután kifutó, majd kisegítő volt, 1936-ban visszavették első munkahelyére. 1937 és 1939 között az Opel Austria motorjavító műhelyében, 1940-ben a Mercedes cégnél, 1941-től 1949-ig a posta-járműtelepen alkalmazták. Részt vett a Jugoszlávia elleni háborúban. 1945-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba. 1949-ben kinevezték a Budapesti Postaigazgatóság személyügyi előadójává. Hathetes pártiskola befejezése után lett a Bírói és Ügyészi Akadémia párttitkára. 1950. májustól az MDP Budapest XVII. kerületi bizottság oktatási felelőse, öthónapos pártiskola után, 1950. októberben az MDP Budapesti Pártbizottság káderosztályára került politikai munkatársnak, 1952-től az adminisztratív osztály munkatársa lett. 1954-ben választották meg Budapest XVII. kerületi Tanács elnökévé; 1957. júniusban, funkciójában megerősítették; 1963. januárban megbízatásából felmentették.
< Prev | Next > |
---|