Vámospércs, 1914. január 28.-Budapest, 1982. január 10.

Apja kőműves, majd erdőtelepítő volt. A helybeli elemi iskola után a debreceni Református Kollégiumba került, ahol tanítói oklevelet szerzett. 1945 után több pártiskolai tanfolyamot végzett. Később munka mellett elkezdte az agrártudományi egyetemet, de a második éven abbahagyta. Az 1930-as évek óta olvasta a népiek műveit. A Nemzeti Parasztpártba 1944 végén lépett be, 1945-től 1948-ig a párt Bihar megyei, majd központi területi titkára. 1949. május 15-étől a Magyar Függetlenségi Népfront Szabolcs-Szatmár megyei listájáról országgyűlési képviselő. 1949 után belépett a Magyar Dolgozók Pártjába, majd a Magyar Szocialista Munkáspártba. A parasztpárti apparátus leépítése után dolgozott minisztériumokban, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalában, majd a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának Agitációs és Propaganda Osztályán, végül nyugdíjazásáig a Pesti Műsort szerkesztette.