Nyíregyháza, 1919. február 3.

Apja pincemunkás volt, majd italboltban dolgozott. Iskoláit Nyíregyházán végezte, érettségi vizsgát tett. 1936-ban Budapestre jött, különböző helyeken segédmunkásként és kifutóként dolgozott, 1938-ban a Weiss Manfréd Gyárban lett géplakatos tanonc, majd géplakatosként 1944-ig a gyárban dolgozott. 1939-től 1944-ig tagja volt a Szociáldemokrata Pártnak és a vasasszakszervezetnek. 1944-ben bevonult a Tápiósülyi Honvédszertárba, amikor a szertárt nyugatra akarták hurcolni, Révfülöpön az alakulattól megszökött, Budapestre jött, ahol álnéven élt. 1945. februárban belépett a Magyar Kommunista Pártba, Nyíregyházán kapcsolódott be az MKP munkájába. 1945 augusztusában megbízták a szabolcsi szövetkezeti mozgalom megszervezésével, 1947. júniusáig a nyíregyházi Szövetkezeti Központ, Szabolcsi Népi Szövetkezet vezetője volt, majd a Nehézipari Központba került osztályvezető-helyettesként. 1948. decembertől 1949 októberéig a Finommechanikai Ipari Központ főosztályvezetője volt, majd a Nehézipari Minisztérium Gépipari Igazgatóságához nevezték ki anyag- és áruforgalmi osztályvezetőnek, később termelési osztályvezető volt 1953 márciusáig. 1953. februárban a Központi Ellenőrző Bizottság kizárta az MDP-ből. Ezt követően az Óbudai Hajógyárba termelési osztályvezetőnek helyeztek át; 1954-ben a KEB felülvizsgálta a kizárási határozatot és visszavették a pártba. 1954 októberében a Gheorghe Dej Hajógyárba helyezték, 1958. augusztusig termelési főnök volt. 1958 augusztusától a Külkereskedelmi Minisztériumban dolgozott; 1959. június 10-én a frankfurti külkereskedelmi kirendeltségre került I. o. titkári beosztásban, majd 1962. január 15-étől a Külkereskedelmi Minisztérium Nehézipari Főosztályának főosztályvezető-helyettese. A Gazdasági Akadémián 1954-ben a gépészeti szakon főiskolai végzettséget szerzett. 1956 decemberében átigazolták a Magyar Szocialista Munkáspártba; 1957 áprilisától 1958 áprilisáig a Gheorghe Dej Hajógyár műszaki alapszervezeténél alapszervi szervezőtitkár. 1971. márciustól 1981. március 31-éig a külkereskedelmi miniszter helyettese, majd augusztus 31-ig a bécsi Tesco gazdasági műszaki tanácsadója, majd nyugdíjazták. 1983. júliusban megválasztották a MOGÜRT Külkereskedelmi Vállalat felügyelő-bizottság elnökévé. 1972-ben három hónapos pártfőiskolai tanfolyamot végzett.