London, 1945. július 23.

Apja asztalos, majd tisztviselő volt. Vegyésztechnikus végzettséget szerzett, 1963-ban, az Alumíniumgyárban üzemtechnikusként kezdett dolgozni. 1968-ban a KISZ Budapesti Bizottságának politikai munkatársa, 1974-ben II. kerületi titkára lett. 1976-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen általános közgazdászi oklevelet szerzett. 1979-től a Magyar Rádió Politikai Adások Főszerkesztőség szerkesztőbizottságának tagjaként dolgozott, majd 1982-ben kinevezték az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya politikai munkatársának. 1984-től a Magyar Televízió elnökhelyettese, majd 1985-ben kinevezték művelődési miniszter első helyettesének. 1989. februártól a Magyar Televízió első elnökhelyettese lett miniszterhelyettesi besorolásban. 1969-ben lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba, 1985. március 28-án beválasztották az MSZMP Központi Bizottságába. 1976-tól a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága elnökségének tagja. 1969-ben befejezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem filozófia szakosítóját.