Nagymegyer, 1918. október 11.

Apja napszámos volt. Fia nyolc elemi osztályt és két középiskolai évfolyamot végzett, majd lakatos szakmát tanult. 1939-ig egy nagybirtokon napszámos volt, majd katonai szolgálatát töltötte. 1942-től az Ulbrich Fémárúgyár alkalmazta. 1944-ben ismét katonai behívót kapott, de alakulatától az év végén megszökött és hazament. 1946-től Budapesten élt, belépett a Szociáldemokratat Pártba, a páertegyesítéskor lett az MDP tagja. Előbb a Ganz Villamossági Gyárban betanított munkás, majd 1949-től munkahelyén az MDP szervezőtitkára. Öt hónapos pártiskolát végzett, megválasztották az üzem pártbizottság titkárává, megbízatását az egyéves pártiskolába küldéséig látta el.  1951. március 1-jén beválasztották az MDP Központi Vezetőségébe.1955. júliusban az MDP váci járási bizottság első titkárává javasolták megválasztani. Az 1950-es évek második felében az MSZMP Pest Megyei Intézőbizottság tagja, pártelőadó volt. 1953. május 17-én a  Magyar Függetlenségi Népfront budapesti listáján pótképviselő lett, behívására 1957. május 11-én került sor.