Az oldalon lévő Célzott keresés használatával, illetve a bejegyzések alatt található címkék segítségével könnyen megtalálhatja az Ön által keresett kronológiát

V. N. Csernyecov elmélete szerint az ősi ­uráli népek ebben az időben vándoroltak fel délről (a Káspi- és az Aral-tó vidékéről) az Urál hegység keleti oldalához. (Feltevése pontról pontra ugyan nem ­igazolható, de az újabb eredmények ehhez igen ­köze­liek.) (→ Kr. e. 5000–3000)

Hajdú Péter elmélete szerint a még nagyjából azonos nyelvet beszélő ősi uráli (finnugor és szamojéd) közösség ekkor az Urál hegység északi részének két oldalán élt, de zömmel a hegységtől keletre. Ez volt az a terület, ahol a szibériai tajgai erdő és az európai lombos erdő találkozott. (A rekonstruált uráli alapnyelvben ugyanis a szibériai tajga minden fájának megvolt a neve, az európai lombos erdő fái közül pedig csupán a szilé.) E felfogás ma már erős korrekcióra szorul, mivel egyrészt a régészek a korszak településeinek ­több­ségét nem ezen az északi területen, hanem főként az Urál középső és déli ­vo­nulatánál találták meg, másrészt pedig az újabb pollenvizsgálatok jóval nagyobb ­területre bővítették ki a két erdőfajta ­találkozásának színterét, főként nyugati és déli irányban.

A Káma-vidék újkőkora. A kutatás e ­kor­szakot három szakaszra osztja. A kora ­újkőkori (Borovoje Ozeró-i) időszakra a ­fésűs edénydíszítés a jellemző; a középső (hutorszkajai) fázisban a fésűs díszítés mellett kiegészítésül gödröcskés benyomatok is feltűnnek a tojás alakú edények palástján. A névadó településen hosszú, több tűzhellyel ellátott házat tártak fel, ami talán egy nagycsalád lakóhelye lehetett. A késői (levsinói) korszakban jelennek meg a lapos aljú edények, amelyek palástját sávokra tagolt, több elemből álló díszítés fedi.

A Káma völgyétől északra a hasonló korú zürjénföldi újkőkori műveltség sok vonásában egyezik a kámaival, de jelentős különbségeket is észlelhetünk. Itt – mint korábban is (→ Kr. e. 8000–5000) – érezhető a nyugatabbi területek hatása.

A dél-Urál-vidéki steppéken ebben az időben már – feltehetően – háziasították a ­lovat. (G. N. Matjusin feltevése.) Az Urál–­Volga vidékén egészen az újkorig nagy számban éltek vadlovak.

A korszak kezdeti szakaszára keltezhető a Volga-vidéken, a névadó város ­környé­kére kiterjedő kora rézkori szamarai ­műveltség, amelynek lakossága már minden bizonnyal háziasította a lovat. (→ 3600–3100) A folyó torkolatvidékéről észak felé egészen a Káma torkolatáig ­elterjedt középső rézkori hvalinszki ­kul­túra lakossága már biztosan állattartó volt, sírjaikban lóáldozatok maradványait találták. Náluk már a fémművességnek is nyomára akadtak: a környéken ­előfor­duló ércből réztárgyakat készítettek. E műveltség népessége – amely minden bizonnyal indoeurópai nyelvet beszélt – bizonyíthatóan kapcsolatot tartott fenn a volga–kámai uráli (finnugor) népcsoportokkal. Valószínűleg ezzel magyarázhatóak a finnugor nyelvekben ­kimu­tatható legkorábbi indoeurópai nyelvi hatások.

Az időszak az Aral-vidéki kelteminári régészeti műveltség kora, amelynek erős kapcsolatai bizonyíthatóak az Urál-vidéki újkő­kori kultúrával (edényművesség, kőeszközök típusai). V. P. Tolsztov és V. N. Csernyecov ennek alapján úgy vélte, hogy az uráli nyelvcsalád népessége innen ­vándorolt az Urál hegység vidékére. Az igen valószínű feltevés még ­maradékta­lanul nem igazolható, mivel a kulturális hasonlóságok nem csupán vándorlással magyarázhatók. (→ 6000–5000)

Az Urál hegységhez keletről csatlakozó ­erdővidék újkőkora. E meglehetősen egységes arculatú régészeti műveltséget a ­hagyományos időrend alapján három ­szakaszra tagolta a kutatás. (Korai: 5000/ 4500–3500; középső: 3500–3000; késői: 3000–2500.) Az egykori települések a tavak és kisebb folyók mellett voltak, maradványaik ezért később eltőzegesedtek. Főként a Jekatyerinburgtól nem messze feltárt ­si­giri és gorbunovói tőzegtelep ­szolgáltatott igen sok művészi fa- és csontfaragványt – ivócsanakokat, sí- és szántalpakat, evezőket, állat- és ­ember­figurákat. (→ 8000–­ 300)

Az Urál hegység keleti sziklafalain kerültek elő a híres uráli sziklarajzok figyelemre méltó művészeti alkotásai. Ezek egyes motívumai ­feltűnnek a hasonló korú edények palástján és az obi-ugorok díszítőművészetében is, így jól igazolható, hogy e régészeti műveltség a mai finnugorok őseinek tárgyi hagyatéka.

A ­leg­korábbi edények az Aral-vidéki keltemináriakkal (→ 5000–­3000) mutatnak közeli hasonlóságot. A népesség természeti gazdálkodással – ­halászattal és vadászattal – foglalkozott. Figyelemre méltó, hogy Nyugat-Szibéria újkőkora nem Szibéria keleti területeivel mutat rokonságot, hanem a kelet-európai erdővidék újkőkorával. Ennek egyik fontos jele a fésűs és a fésűs-gödröcskés ­edény­díszítés elterjedése mindkét területen, ami talán népi és nyelvi rokonsággal magyarázható.