Az ún. szejma–turbinói bronzok elterjedésének kora. Az ón és réz ötvözetéből készült kiváló minőségű bronztárgyakat (késeket, lándzsákat, tokosbaltákat, vésőket stb.) főként a névadó két temetőben, a Perm melletti turbinóiban és a Nyizsnyij Novgorod közelében feltárt szejmaiban találták. E tárgyak öntőmintái azonban Kelet-Európában ismeretlenek, s ­ekko­riban itt s az Urálban sem bányásztak ónt. Az elemzések beigazolták, hogy az ón az Altaj hegységből származik, a hasonló tárgyak öntésére szolgáló minták is ­Szi­bériában, a mai Omszk és Tomszk közötti területen elhelyezkedő ­szamuszi bronzkori műveltség (→ 1600/ 1500–1300/1200) településein láttak ­nap­világot. A kutatók feltevése szerint a nyugat-szibériai népesség csoportjai – akik lótartók voltak (a szejmai kés markolatán két felkantározott ló szobrocskája látható) – a jelzett időszak elején tették meg a hosszú vándorutat Európába, s később a helyi – zömmel finnugor nyelvű – lakosságba olvadtak be. Fémművességi hagyományaikat a volga–kámai finnugorság folytatta tovább.

A szamuszi régészeti műveltség kora. Elterjedési területe: az Irtis és a Felső-Ob ­közötti tajga déli része és az ettől délebbre húzódó ligetes sáv, nagyjából a mai Omszk és Tomszk között. Itt kerültek elő százszámra azok az öntőformák, amelyekben a Kelet-Európában is elterjedt szejma–turbinói típusú bronztárgyak ­készültek. (→ 1600–1400) A rosztovkai temetőben pedig maguk a kiváló ­minő­ségű és remekül megmunkált tárgyak ­láttak napvilágot. Az egyik késen remek kis kompozíciót mintáztak meg: a ló ­vontatta síelő alakját. Így nem kétséges, hogy a kiváló ­bronzműves­séget kialakító közösség lótartással, s az ­alkalmas ­he­lyeken az állattartás egyéb ­formáival is foglalkozott. Aligha kétséges, hogy a ­kelet-európai szejma–turbinói bronz­művesek innen indultak nyugatra. Mivel azonban az európai ilyen típusú ­bronz­leletek régebbiek, minden bizonnyal ­várható, hogy korábbi szamuszi leletek is előkerülnek majd a jövőben. (Vagy pedig az itteni leletek kormeghatározása kerül majd revízióra.) Népességének nyelve ­ismeretlen, M. F. Koszarev szerint talán a paleoszibériai ketek nyelvének ősi változatát beszélték.

A Volga–Oka-vidéken létrejött csirkovói műveltség kora. Kialakulásában jelentős szerepet játszott a keletről jött szejma–turbinói népesség. (Itt került elő a szejmai temető is.) A jövevények – akik a környék fejlett bronzművességének megteremtői voltak – összeolvadtak a helyi (finnugor) lakossággal, s egy idő után nyelvileg és kulturálisan asszimilálódtak, de hagyományaik egy része (fémművesség) tovább élt. Állattartó-földművelő gazdálkodást folytattak.

A Káma-vidék késői bronzkora, ahol ekkor honosodik meg a fémművesség (bronzművesség) és a termelő gazdálkodás mindkét ágazata, az állattartás és a földművelés. A bronzöntés meghonosítói egy eddig ismeretlen jövevény (szejma–turbinóinak nevezett → 1600–1400) lakosság lehetett, amely Perm környékén három temetőt hagyott ránk (Turbino I–II, Uszty-Gajva). A sírokban nincs kerámia, ezért a temetők nem hozhatók kapcsolatba a telepekkel. Kr. e. 1400 körül azonban a jövevények (feltehetően hódítók) beolvadtak a helyi népességbe, fémművességi hagyományaik elterjedtek a vidéken. A kialakult, ún. kazányi (vagy maklasejevkai) műveltség lakossága ezután ­kiter­jesztette hatalmát az egész ­Káma-vidékre és a Közép-Volga-vidék jelentős részére is. A kazányiak fejlett földművelő-állattartó gazdálkodást folytattak, települé­seiken a főként felszíni lakóházak mellett ­istállók is találhatók. Fémművességük a szejma–turbinói (→ 1600–1400) hagyományokat folytatta.

A pozdnyakovói késő bronzkori műveltség kora a Felső-Volga-vidéken. Lakossága ­főként földműveléssel és állattartással foglalkozott. A déli gerendasírosok jelentős ­területeket szálltak meg, de az ezredfordulóra elhagyták e vidéket. Hatásuk azonban erősen észlelhető nem csupán a pozdnyakovói fazekasságban és ­fém­művességben, hanem még a temetkezési szokásokban is. (A sírok fölé emelt földhalmok.)

A nyugat-szibériai andronovói jellegű, ún. andronoid régészeti kultúrák kora. Közös jellemzőjük, hogy területükön meghonosodik az andronovói (→ 1700–800) állattartó–­ földművelő, fémműves kultúra és ahhoz kötődő életforma. Ennek szembeötlő jele az edényművességben ­meg­figyelhető geometrikus díszítésmód. A kutatók többféle elméletet dolgoztak ki e régészeti műveltségek népi-nyelvi azonosítására. A legmegalapozottabbnak az edénydíszítési mód alapján történő meghatározás tekinthető (M. F. Koszarev). Eszerint a fésűs díszítés az ősi ugorság sajátja volt, s ugor etnikumúnak ítélhető az andronoid cserkaszkuli és az andronovói fjodorovkai műveltség is. A fésűs-gödröcskés ornamentika hagyományát (ún. tari műveltség, Kr. e. 1500–1000) az ősszamojédok őrizték, a férc- és szurkált díszítés ­alkalmazói népileg jelenleg nem azonosíthatók. Az Ob–Irtis folyóközben a szuzguni és jelovkai műveltség népessége ugor és szamojéd lehetett.

Ebben az időszakban a steppei andronovói műveltség (iráni eredetű) népessége az északabbra elterülő területsávba vándorol, ahol a helyi lakossággal– így a finnugor csoportokkal – együtt állattartó-­földművelő gazdálkodást alakít ki. A ­jövevények révén andronovói típusú ­fémművesség és anyagi kultúra alakul ki. Három nagyobb ilyen kulturális körzet jön létre: a felső-toboli, a felső-Ob-vidéki és Omszktól északra a csernoozerói műveltség.

A Felső-Volga vidékén és ennek tágabb körzetében (Volga–Oka-vidék) a finnugor nyelv kerül(hetett) túlsúlyba. A népesség körében elterjed az ún. textildíszes kerámia. Ez az edénydíszítési eljárás a Baltikumban már a Kr. e. 2000–1500 között megjelent. A kutatás általános feltevése szerint a sokszínű helyi műveltségek (­csirkovói, pozdnyakovói, balánovói → 2000–800) lakosságának kulturális integrációs folyamatát tükrözi az azonos edényművességi eljárás elterjedése, amit nagy valószínűséggel etnikai integráció is követett.

A finn–volgai nyelvközösségtől elkülönül a cseremisz nyelv. (Néhány évszázad múlva a mordvin is.)

Az eurázsiai pásztornépek körében – ­fel­tehetően a magyarok elődeit is ­ideso­rolhatjuk – megnő a lovaglás szerepe, ami ­bizonyára újfajta szerszámzat ­megjele­nésével is együtt járt. (Talán ekkoriban kezdték használni a párnanyerget és a ­hurokkengyelt.) A hadviselésben a ­ko­rábbi harci szekerek helyét a lovasság ­veszi át.