G. M. Puskin jelentése a külügyminisztériumnak
Budapest, 1946. február 19. Szigorúan bizalmas!
Magyarország előkészületei a béketárgyalásokra
A magyar külügyminisztériumban külön osztályt állítottak, amely a békekonferenciára való felkészüléssel foglalkozik. Az osztályt Kertész István követ1 vezeti. Végzettsége szerint jogász, s jól ismeri a nemzetközi jogot. Ezen az osztályon túl menően minden minisztériumban külön bizottságokat hoztak létre a békekonferenciára való felkészülés jegyében. Ezek a bizottságok a külügyminisztérium béke-előkészítő osztályának utasításai szerint működnek. Ugyancsak szorosan együttműködik az a Teleki Pál Tudományos Intézet, amely térképeket dolgozza ki és a statisztikai adatokat gyűjti össze. Ezt a munkát Kosáry Domokos, az újkori történelem professzora, a Független Kisgazdapárt tagja irányítja.2 A béketárgyalásokra való felkészülést célzó munka tulajdonképpen három részből áll: I. Magyarország igazolása, mentegetése a szövetségesek előtt; II. Területi kérdések és a magyar kisebbségek helyzete a Magyarországgal szomszédos országokban; III. Gazdasági kérdések. Az első részt illetően a béke-előkészítő osztály munkája arra irányul, hogy a sajtó és a rádió útján, s a szövetséges hatalmak kormányainak címzett hivatalos levelek stb. révén bebizonyítsák, hogy Magyarország nem vétkesebb a szövetségesekkel szemben, mint Csehszlovákia és Románia. A határon túli propagandában a magyarok az alábbi hamis állításokat hangoztatják: 1. Az igazságtalan trianoni békeszerződés bizonytalan, labilis helyzetet teremtett a Duna-medencében és elszigetelte a magyar népet a szomszédaitól, amit kihasználtak az agresszív fasiszta országok. Ennek ellenére Magyarország nem kezdett azonnal együttműködni Németországgal, hanem ellenállást tanúsított. Csak Németország nyomására, valamint Horthy [Miklós] és kormánya áruló politikája következtében sikerült Magyarországot a németek oldalán belesodorni a háborúba. 2. A háború folyamán Magyarország lépéseket tett annak érdekében, hogy csapatait visszavonja a keleti frontról, különösen a Kállay-kormány idején, ám a németek minden alkalommal meghiúsították ezeket a kísérleteket. Mindazon által Kállay [Miklósnak] sikerült megállapodnia a németekkel, amelynek értelmében a magyaroknak nem kell aktívan részt venniük a harcokban a keleti fronton, a magyar csapatok csak őrszolgálatot láttak el. A németek azonban felrúgták ezt a megállapodást és bevetették a magyar csapatokat. Magyarország ellenállt annak a német sürgetésnek is, hogy az ország gazdaságát Németország szolgálatába állítsa. 3. Magyarország kísérletet tett arra, hogy a semleges országok közvetítésével kilépjen a háborúból, s kereste a közvetlen kapcsolatot a szövetséges hatalmakkal is. 4. Magyarország nem vett nagyobb mértékben részt a szövetségesek elleni háborúban, mint Csehszlovákia és Románia (nem véletlenül ezeket az országokat emlegetik: velük lesznek Magyarországnak a legfontosabb területi vitái). Magyarország csak akkor adta meg magát a németeknek, amikor Németország — harc nélkül megszerezve Csehszlovákiát és Romániát — sarokba szorította. Ám Magyarország ezek után sem vesztette el teljes mértékben az önállóságát. Fokozatosan adta meg magát: először külpolitikai téren vesztette el függetlenségét (Teleki Pál 1941-es öngyilkossága után), majd katonai téren és végül 1944. március 19-i német megszállást és a Sztójay-kormány hatalomra kerülését követően szűnt meg teljes mértékben az ország önállósága. Csehszlovákia ellenállás nélkül hódolt meg a németek előtt, és igen jelentős támogatást nyújtott Berlinnek a háborúban. Csehország fegyverrel látta el a német hadsereget, Szlovákia pedig ugyanolyan mértékben, mint a németek, harcolt a szövetségesek ellen. Csehszlovákiában semmiféle ellenállás sem volt a németekkel szemben. Románia egész hadseregét és gazdaságát mozgósította a Németország kedvéért. Végül pedig sem Csehszlovákia, sem Románia nem küzdött a fasizmus ellen a háborút megelőző időszakban vagy a háború kezdetén, Magyarország viszont kiállított egy Rákosi-brigádot3 a spanyol polgárháborúban, s később megszervezte a Petőfi-brigádokat Franciaországban és Jugoszláviában.4 Ezek az alapvető irányzatai annak a magyar propagandának, amely minden lehető módon hatást kíván gyakorolni a világ közvéleményére és biztosítani szeretné magának annak támogatását az alapkérdésben, a békeszerződés területi kérdésében. E propagandában Magyarország igyekszik felhasználni a Vatikánt, az Egyesült Államokban élő magyarokat, franciaországi barátait, stb. A béketárgyalásokra való felkészülés fentebb említett második részét, a területi kérdéseket és a szomszédos országokban lévő magyar kisebbség helyzetét illetően, a békeelőkészítő osztály az etnikai határok elvét vette alapul, arra gondolván, hogy ez az elv megvédi a magyar kormányt a revizionizmus vádjától. Az igazság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy Jugoszláviával kapcsolatban a hivatalos magyar körök ,,eltérnek’’ ettől az elvtől. Gyöngyösi János külügyminiszter többször kijelentette, és ezt még a jobboldali magyar sajtó is helyesli, a magyarok nem tartják lehetségesnek bárminemű területi követelés felvetését Jugoszláviával szemben. Ám a magyar politikusok annál határozottabban hozzák elő a trianoni határok felülvizsgálatának kérdését Csehszlovákia és Románia vonatkozásában. Ami Csehszlovákiát illeti, a magyar területi követelések maximuma az a terület lehet, amelyet az ún. első bécsi döntés (1938 novembere) alapján kapott Magyarország. A kérdés ilyen megoldására a magyarok valójában nem is számítanak. Gyöngyösi egy alkalommal elmondta, hogy Magyarország teljesen elégedett lenne, ha a Csallóköz Csehszlovákiától Magyarországhoz kerülne. Ebben az esetben Magyarország engedményeket tehetne Csehszlovákiának, a Duna jobb partján, Pozsony körzetében, illetve Csehszlovákia által igényelt más helyeket adna át más területeket – igaz, az utóbbi esetben jelentékteleneket. Amennyiben ilyen területi változások történnének, a magyar kérdés Csehszlovákiában elvesztené időszerűségét, jelentette ki Gyöngyösi. A Csallóközt elsősorban magyarok lakják, a Duna és a Kis-Duna között terül el, talaja különösen termékeny. A csehek számára mezőgazdasági szempontból fontos, ezért soha nem fognak területi engedményeket tenni Magyarország javára ezen a vidéken. Romániával kapcsolatban Magyarország maximális területi igényei az ún. második bécsi döntés (1940 augusztusa) által előírt határok helyreállításában foglalhatóak össze. E döntés következtében Romániától Magyarországhoz került Észak-Erdély. Ám Magyarországon senki sem áltatja magát azzal, hogy a békekonferencia ilyen határozatot hozna. Ezért a magyar kormány arra fog törekedni, hogy Romániától Magyarország megkapja Erdély magyarok lakta részét. Jelen esetben Erdélynek arról a kb. 100 km-es sávja átadásáról van szó, amely a jelenlegi magyar-román határral érintkezik. Az erre a területre vonatkozó igényét Magyarország azzal fogja indokolni, hogy a második bécsi döntést megelőző, a területi változtatásokkal kapcsolatos tárgyalások idején Románia beleegyezett abba, hogy átadja ezt a 100 km-es sávot Magyarországnak. Ám a magyarok akkor többet követeltek, s ezért nem fogadták el a román javaslatot. A tárgyalások zsákutcába jutottak és a második bécsi döntéssel értek véget. Az említett 100 km-es övezetbe esik három nagy erdélyi város: Satu Mare (Szatmárnémeti), Oradea (Nagyvárad) és Arad. Egy beszélgetés során Gyöngyösi megjegyezte, hogy objektív magyar adatok szerint Erdély népességének egyharmada magyar és kétharmada román. Kijelentette, hogy amennyiben kb. ilyen arányban osztanák meg Erdélyt Magyarország és Románia között, ez a döntés teljes mértékben kielégítené Magyarországot. Ebben az esetben meg kellene állapodni az Erdély román részében maradó magyar lakosság román lakossággal történő cseréjéről és Erdély magyar részében fordítva – s ez örökre megoldaná a magyar-román határ kérdését. Ezek a magyar kormány békekonferenciára kidolgozott területi tervei. Tudomásunk van arról, hogy a nemzetgyűlés politikai bizottsága január 3-i ülésén megvitatták a külügyminisztérium béke-előkészítő osztályának a határok kérdésében adandó utasításokat.5 Ezen az ülésen Gyöngyösi kijelentette, hogy véleménye szerint a magyar kormánynak a béketárgyalásokon nem kellene a trianoni határok revíziójára vonatkozó konkrét javaslatokkal előállnia, hanem kérje a szövetségeseket, hogy vizsgálják meg a területi kérdéseket és hozzanak igazságos döntést. Gyöngyösit támogatták a kommunisták, ám a többi párt képviselői általában a trianoni határok revíziója mellett foglaltak állást. Anglia és az Egyesült Államok itteni képviselői támogatást ígértek a békekonferencián, és arra sarkallják a magyarokat, hogy vessék fel a trianoni határok revíziójának ügyét. Mind az angolok, mind az amerikaiak úgy nyilatkoznak, hogy fel fognak lépni az ellen, hogy az egész Erdélyt a románoknak juttassák. Többek között erről tájékoztatta [Williams] Key tábornok6 1946 január elején a jelenlegi köztársasági elnököt, Tildy Zoltánt. Key közölte Tildyvel, hogy az amerikaiak támogatni fogják a népszavazás gondolatát Erdély egyes területein, pl. az északi részén. Egy angol újságíró, Varannai Aurél7 (Reuter) a brit politikai misszió vezetője, [Alvary D. F.] Gascoigne8 megbízásából közölte Gyöngyösivel, hogy az angolok nem elleneznék, ha Magyarország fölvetné Arad, Satu Mare és Oradea visszaadásának kérdését. Varannai nyílt fellépésre ösztönözte Gyöngyösit az említett városok és környékük Magyarországhoz történő visszacsatolása ügyében. Egyes területek elszakítását illetően Csehszlovákiától sem az angolok, sem az amerikaiak nem ígérnek támogatást a magyaroknak a béketárgyalásokon. Harmadik feladatkörével összhangban a béke-előkészítő osztály különböző gazdasági adatokat gyűjt, amelyek azt hivatottak igazolni, hogy mennyire fontosak Magyarország számára a trianoni békeszerződés következtében Romániához és Csehszlovákiához került területek. Ezen kívül az osztály az annak idején a németek és Szálasiék által Ausztriába és Németországba kiszállított, jelenleg az amerikai és az angol megszállási övezetben található magyar javak felkutatásával is foglalkozik. E vagyon visszaadását a magyar kormány már több alkalommal felvetette a szövetségeseknek, ám ez idáig nem született kedvező döntés, így Magyarország ezt az ügyet a békekonferencia elé szándékozik vinni. Jelenleg azt intézzük, hogy másolatokat kapjunk a magyar külügyminisztérium béke-előkészítő osztályának anyagairól.9 Mindenről, ami figyelemre méltó, tájékoztatást fogunk adni.
A Szovjetunió magyarországi követe (G. Puskin) sk.
Jegyzetek 1 Kertész István (1904–1986) – törvényszéki bíró, majd diplomata. 1938-ban került a külügyminisztériumba. 1945 május végén bízták meg a Béke-előkészítő Osztály vezetésével. 2 Kosáry Domokos 1945 szeptemberétől töltötte be az 1941-ben létrehozott Teleki Intézet igazgatói tisztét.(Korábban igazgatóhelyettes volt.) Egyidejűleg a Teleki Intézet tagintézeteként megalakult Magyar Történettudományi Intézet helyettes igazgatójaként is tevékenykedett. Tanított az Eötvös Kollégiumban és helyettesítette a moszkvai követé kinevezett Szekfű Gyulát a budapesti tudományegyetem újkori magyar történeti tanszékén. A Független Kisgazdapártnak nem volt tagja (Kosáry Domokos közlése.) 3 Az 1936-39-es spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán harcoló XIII. nemzetközi brigád magyar zászlóalját nevezték el Rákosi Mátyásról. 4 A Petőfi Sándor Zászlóalj 1943-ban alakult Horvátország területén élő magyar nemzeti kisebbség tagjaiból, létszáma 1944 őszére meghaladta kétszáz főt. A zászlóalj részt vett a németek ellen folyó harcokban. A Petőfi Század 1944 szeptemberében alakult meg magyar önkéntesekből a reguláris francia hadsereg keretében. Az egység 61 katonából állt, s őrszolgálatot látott el. 5 Nincs nyoma annak, hogy a nemzetgyűlés politikai bizottsága összeült volna 1946. január 3-án. Ellenben 1946 január 23-án Tildy Zoltán köztársasági elnök kezdeményezésére pártközi értekezletet tartottak a béke-előkészítésről, amely eredménytelenül végződött. (Lásd: Kertész I.: Magyar békeillúziók 1945–1947. 165–166. o.) Puskin valószínűleg erre utal. 6 Key, Williams Shaffer (1889–1959): vezérőrnagy. 1944 decemberétől 1946 júniusáig az amerikai katonai misszió vezetője Budapesten. 7 Varannai Aurél (1900–1989) magyar újságíró volt, aki 1946 és 1948 között a Reuter hírügynökséget tudósította Budapestről. 8 Gascoigne, Alvary Douglas Fredeich (1893–1970): angol diplomata. 1944 végétől 1946 nyaráig Nagy-Britannia magyarországi politikai megbízottja követi rangban. 9 A követség teljesítette vállalását. A szovjet külügyminisztérium magyar referatúrájának bizalmas iratai között megtalálható egy összeállítás, amely Auer Pál párizsi követ és főként Bede István londoni politikai megbízott, valamint Gyöngyösi János 1946 március, április, májusi, a magyar béke-előkészítéssel foglalkozó rejtjeles távirataiból tartalmaz részleteket. (AVP RF F 077. op. 26. p. 116. gy. 26. 66–71. o.) Az összeállítást megküldték A. Ja. Visinszkij külügyminiszter-helyettesnek. Ma már tisztázhatatlan, hogyan kerültek a magyar külügyminisztérium bizalmas iratai a szovjet követségre.
Forrás: AVP RF F 077. op. 26. p. 118. gy. 26. 4–10. o. Eredeti gépirat. A jelentést a szovjet külügyminisztérium 1946. február 22-én kapta meg. Közli: Vida István: Szovjet iratok a magyar békeszerződés előkészítéshez. 1945. augusztus 31. – 1946. augusztus 20. Külpolitika, 1997. 3. sz. 82–90. o. Megjelent: Iratok a magyar–szovjet kapcsolatok történetéhez, 1944. október–1948. június. (Szerk. Vida István.) Budapest, Gondolat, 2005. 384 p. G. M. Puskin jelentése V. G. Dekanazov külügyi népbiztos-helyettesnek
Budapest, 1945. szeptember 28.
Titkos!
Mellékelten megküldöm Önnek Magyarország külügyminiszterének, Gyöngyösinek levelét, amelyet egy hete kaptam kézhez. 1 Miután megkaptam a levelet, arra hívtam fel Gyöngyösi figyelmét, hogy a levél 1945. augusztus 14-i keltezésű. Gyöngyösi azzal magyarázta a késedelmet, hogy lassan dolgozik a külügyminisztérium technikai apparátusa, többek között a fordítóiroda is. Elmondta nekem, hogy ebben a dokumentumban a magyar kormány a békekonferencia előkészítésével kapcsolatos általános nézeteit és a háború utáni átalakulás problémájának megoldására vonatkozó elveket fejti ki. Gyöngyösi levele nem tartalmaz semmilyen konkrét adatot, csupán a legáltalánosabb tételeket fejti ki terjedelmesen, melyek lényege az alábbiakban foglalható össze. 1. A Duna-medence országai hatékony kereskedelmi-gazdasági együttműködésének megvalósítása preferenciális egyezmények rendszerének alkalmazásával. 2. Magyarország további iparosításának fokozása a növekvő népesség ellátására és az ország Németországtól való gazdasági függőségének felszámolása érdekében. 3. A Duna-menti országok gazdasági együttműködéséhez szükséges ideológiai előfeltételek megteremtése az oktatásban és a sajtóban lévő fasiszta nézetek és a soviniszta tendenciák maradványainak felszámolása révén. 4. Területi átrendezés az önrendelkezési jog elismerése alapján és új államhatárok megállapítása a néprajzi elv és az érdekelt nép akaratának figyelembevételével. 5. A nemzeti kisebbségek jogainak nemzetközi garantálása. 6. Magyarország kész bekapcsolódni a demokratikus országok nemzetközi együttműködésébe. Ezeket a téziseket csupán általános formában említve a magyar kormány lényegében a trianoni határok revíziójának ügyét veti fel. Azon nyomban elolvasva a levél rossz orosz fordítását, megkérdeztem Gyöngyösitől, mit is ért ő konkrétan a negyedik pontban jelzett néprajzi határok kifejezés alatt. Gyöngyösi azt felelte, hogy a néprajzi határok kérdésének felvetését az váltotta ki, hogy a csehszlovák kormány úgy döntött, megszabadul a Magyarország mai határa mentén élő magyar nemzeti kisebbségtől. Ezzel kapcsolatban Gyöngyösi megjegyezte, hogy a magyar kormány nem ért egyet a lakosság kényszerű cseréjével és elfogadhatónak csak a szórványban élő néprajzi csoportok részleges áttelepítését tartja. Ami Jugoszláviát illeti, Gyöngyösi kijelentette, hogy mivel Magyarország bűnt követett el Jugoszlávia ellen és jelentős károkat okozott neki, 2 nincs erkölcsi joga a jugoszláv-magyar határ revíziója ügyének felvetéséhez, annál is kevésbé, minthogy Tito kormányának nemzetiségi politikája eredményeképpen a magyar nemzeti kisebbség helyzete teljesen kielégítő és semmilyen aggodalomra nem ad okot. A magyar-román határ és Erdély kérdését Gyöngyösi nem említette. Csatolom az említett levelet.3
A SZEB politikai tanácsosa Magyarországon G. Puskin
Jegyzetek 1 A magyar kormány 1945. augusztus 14-i jegyzékét közli: La Hongrie et la Conférence de Paris. Vol. I. Hungarian Ministry of Foreign Affaires. Bp., 1947. 7–14. o. 2 Gyöngyösi utalása az 1942. januári délvidéki vérengzésekre vonatkozik. Az akkori eseményekre részletesen lásd: A. Sajti Enikő: Délvidék 1941–1944. A magyar kormányok délszláv politikája. Kossuth. Bp., 1987. 152–168. o. 3 Nem közöljük.
Forrás: AVP RF F 07. op. 10. p. 193. gy. 15. 1–2. o. Géppel írt másolat. Közli: Szovjetszkij faktor. Tom I. 1944–1948. 239–240. o. Megjelent: Iratok a magyar–szovjet kapcsolatok történetéhez, 1944. október–1948. június. (Szerk. Vida István.) Budapest, Gondolat, 2005. 384 p. Az Állami Honvédelmi Bizottság 7725 sz. határozata a magyar kormány elsőrendű fontosságú gazdasági intézkedéseiről és segítségnyújtásra irányuló kérésének teljesítéséről1
Moszkva, Kreml,1945. március 7. Szigorúan titkos!
Magyarország ügyében Az Állami Honvédelmi Bizottság elhatározza: 1. Elsőrendű fontosságú feladatnak kell tekinteni Magyarországon a földreform haladéktalan megvalósítását, körülbelül azon elvek alapján, amint az Lengyel-országban történt. Kötelezni kell a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot Magyarországon, hogy különös tekintettel ellenőrizze a magyar kormány valamennyi, a földreform végrehajtásával kapcsolatos intézkedését azért, hogy a földreform megvalósítása befejeződjék az elkövetkezendő két-három hét folyamán.
2. Amennyiben a földreformot Magyarországon gyorsan végrehajtják, az Állami Honvédelmi Bizottság lehetségesnek tartja a magyar kormány segítségnyújtási kérelmének teljesítését az alábbi módon: a) 250 millió pengő összegű kölcsön nyújtását magyar bankjegyekben ugyanazon feltételekkel, mint az az 1945. február 20-i 100 millió pengős kölcsön esetében történt; b) kiutalandó kölcsön gyanánt a magyar kormánynak Budapest és más ipari centrumok lakosságának ellátására 20 000 tonna élelmiszer, ezen belül 15 000 tonna étkezési gabona, 2000 tonna cukor és 3000 tonna hús azzal a feltétellel, hogy ugyanilyen mennyiségű élelmiszert legkésőbb 1945. november 1-ig visszajuttatnak, figyelmeztetve eközben a magyar kormányt, hogy valamennyi szükségletét mezőgazdasági terményekből saját eszközeivel köteles előteremteni; c) a Romániából beérkező alapokból el kell adni a magyar kormánynak a tavaszi vetési kampány céljaira és más halaszthatatlan szükségleteinek kielégítésére 1000 tonna benzint, 10 000 tonna kerozint, 700 tonna kenőolajat, a fenti olajtermékeknek a magyarországi tavaszi vetési kampány kezdetére történő leszállításával.2 Mindezek magyar kormánnyal történő elszámolásának feltételeit a Külkereskedelmi Népbiztosság dolgozza ki.
3. Kötelezni kell a 2. és a 3. Ukrán Frontot: a) adjanak át tulajdonosaiknak, illetve vezetésüknek minden, az 50–100 kilométeres zónán kívül eső ipari üzemet, tulajdonosok és a vezetés hiányában, pedig a magyar kormány megbízottainak, hogy helyreállíthassák és beindíthassák azokat. Ez alól kivételt képeznek azok az üzemek, amelyek a front szükségleteit elégítik ki vagy az Állami Honvédelmi Bizottság Különleges Bizottsága által teljes egészükben vagy részlegesen a Szovjetunióba történő kiszállításra lettek kijelölve; b) átadandó tulajdonosuknak, ill. vezetésüknek, ezek hiányában pedig a magyar kormány megbízottainak valamennyi szénbánya a felszínen lévő széntartalékokkal együtt, kivéve azokat a bányákat és szénmennyiséget, amelyek a frontok szükségleteinek kielégítése szempontjából fontosak. c) nem szabad akadályozni a magyar vállalkozókat, gyárvezetőségeket és a magyar kormány képviselőit abban, hogy helyreállítsák és üzemeltessék azokat a nélkülözhetetlen iparvállalatokat, amelyek az 50-100 kilométeres zónában találhatóak, de e vállalatok listáját a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökének jóvá kell hagynia; d. haladéktalanul át kell adni Magyarország kormányának a budapesti Pénzverdét minden berendezésével és nyersanyagával együtt (a nemesfémek kivételével).
4. A 2. és a 3. Ukrán Front parancsnoksága köteles átadni a magyar kormány részére a magyar rendőrség felfegyverzésére a magyar lakosságtól begyűjtött kézifegyverek egy részét, amelyeket a városparancsnokságok raktáraiban őriznek. Az átadandó fegyverek mennyiségét és az átadás rendjét a Szövetséges Ellenőrző Bizottság magyarországi elnöke határozza meg.
5. A magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság köteles különleges ellenőrzés alá vonni a) a kormány valamennyi intézkedését, amely az ipari üzemek, a vasúti közlekedés és a hírközlési eszközök helyreállításával és üzemeltetésével, valamint a tavaszi vetési kampány végrehatásával kapcsolatos; b) a szovjet kormánytól kölcsönök formájában kapott pénzek felhasználását; c) a magyar kormány részére kölcsön gyanánt átengedett élelmiszerek helyes felhasználását.
Az Állami Honvédelmi Bizottság Elnöke J. Sztálin
Jegyzetek 1 A határozat tervezetét Molotov külügyi népbiztos vezetésével megvitatták egy értekezleten, amelyen részt vett Vorosilov marsall, a magyarországi SZEB elnöke, A. I. Mikojan miniszterelnök-helyettes, A. V. Hruljov, a szovjet hadsereg hadtápfőnöke, V. G. Dekanozov helyettes külügyi népbiztos és G. M. Puskin, magyarországi SZEB-hez akkreditált szovjet politikai megbízott. Átdolgozást követően 1945. március 7-én Molotov megküldte Sztálinnak, aki még aznap jóváhagyta. Molotov titkárságának anyagai között található egy feljegyzés kiegészítő pontokkal a tervezethez, amelyet láthatóan felhasználtak a határozat megszövegezésekor. Az 1. pont, amely kimaradt a határozatból, a következő volt: ,,I. Szükségesnek ítélendő: a) kettéválasztani a Kereskedelmi, Közlekedési és Hírközlési Minisztériumot egy Kereskedelmi, valamint egy Közlekedési és Hírközlési Minisztériumra; b) a kormány reakciós részének gyengítése érdekében el kell érni Vásáry pénzügy- és Faragho ellátási miniszter lecserélését. E miniszterek lecserélését megfelelő pillanatban kell megtenni a kormány Budapestre való átköltözése után; c) létre kell hozni a kormányban a miniszterelnök-helyettesi tisztséget, amelyre odaillő és teljesen megbízható személyt kell kiválasztani; d) a kormányhatározatoknak az egyes minisztériumok és helyi szerveik által történő végrehajtásának ellenőrzésére létrehozandó a miniszterelnök mellett egy speciális ellenőrző ügyosztály, amelyet kellően kipróbált és becsületes emberekkel kell feltölteni; e) kipróbált és tapasztalt kommunistát kell kinevezni a propaganda- és sajtóügyi államtitkár-helyettes posztjára’’. (RCHIDNI F 644. op. 2. gy. 458. 60–62. o. Közli: Szovjetszkij faktor. Tom I. 1944–1948. 163–164. o.) 2 Gyöngyösi János külügyminiszter 1945. március 19-én értesítette Faragho Gábor közellátási-, Nagy Imre földművelésügyi és Vásáry István pénzügyminisztert a szovjet kormány által nyújtandó élelmiszer és bankkölcsönről, valamint a petróleum, benzin és kenőolaj vásárlási lehetőségről. Lásd: Magyar-szovjet kapcsolatok 1944–1948. 53–55. o.
Forrás: RCHIDNI F 644. op. 2. gy. 458. 60–62. o. Eredeti gépirat. Közli: Szovjetszkij faktor. Tom I. 1944–1948. 162–163 o. Megjelent: Iratok a magyar–szovjet kapcsolatok történetéhez, 1944. október–1948. június. (Szerk. Vida István.) Budapest, Gondolat, 2005. 384 p. Az Állami Honvédelmi Bizottság 7161. sz. számú határozata
Moszkva, Kreml, 1944. december 16. Szigorúan titkos!
Az Állami Honvédelmi Bizottság határozatot hozott: 1. A Szovjetunióba történő munkára irányítás céljából mozgósítani és internálni kell Románia, Jugoszlávia, Magyarország, Bulgária és Csehszlovákia Vörös Hadsereg által felszabadított területén tartózkodó valamennyi munkaképes németet – a 17 és 45 év közötti férfiakat és a 18 és 30 év közötti nőket. Le kell rögzíteni, hogy mozgósítás mind a német és magyar állampolgárságú, mind pedig a román, jugoszláv, bolgár és csehszlovák állampolgárságú németekre vonatkozik. 2. A mozgósítás irányítását a Szovjetunió Belügyi Népbiztossága végezze (Berija elvtárs).1 A Szovjetunió Belügyi Népbiztosságát kell megbízni a gyűjtőhelyek megszervezésével, az internáltak fogadásával, a szerelvények összeállításával és indításával, valamint útközben történő őrzésével. Az internált németek gyűjtőhelyekre érkezésének üteme szerint kell a Szovjetunióba indítani a szerelvényekkel. 3. Kötelezendő Malinovszkij és Vinogradov elvtárs2 – Románia, Tolbuhin3 és Birjuzov elvtárs4 – Bulgária és Jugoszlávia vonatkozásában: A. az adott ország kormányzati szervein keresztül hajtsák végre az 1. pontban említett németek mozgósítását és internálását; B. a szovjet belügyi népbiztosság megbízottaival, Apollonov5 és Gorbatyuk6 elvtárssal közösen biztosítsák, hogy az illetékes katonai és polgári hatóságok megtegyék a szükséges intézkedéseket az érintett németek gyűjtőhelyeken való megjelenése érdekében. Utasítani kell Malinovszkij és Tolbuhin elvtársat – Magyarország esetében és Petrov elvtársat7 – Csehszlovákiában, hogy a városparancsnokokon keresztül e határozat 1. pontjának megfelelően kihirdessék a front parancsnoksága nevében a németek internálása érdekében szükséges rendelkezéseket, valamint a szovjet belügyi népbiztosság megbízottaival közösen biztosítsák a mobilizálandó németek gyűjtőhelyeken történő megjelenése érdekében szükséges intézkedések megtételét. 4. Engedélyezni kell az elszállítandó németek számára, hogy magukkal vihessenek meleg ruházatot, tartalék fehérneműt, ágyneműt, edényeket személyes használatra és élelmiszert, összesen 200 kg súlyig fejenként. 5. Meg kell bízni Hruljov elvtársat8, a Vörös Hadsereg hadtápfőnökét és Kovaljov elvtársat,9 a … parancsnokát, hogy biztosítsák az internáltak szállításához a vasúti szerelvényeket és gépkocsikat, valamint étkeztetésüket útközben. 6. Valamennyi németet a donyeci szénmedence szénbányászatának és a Dél vaskohászatának helyreállítási munkálataira kell irányítani. A munkahelyekre érkező németekből 1000 főből álló munkás zászlóaljakat alakítsanak ki. A Honvédelmi Népbiztosság.(Golikov elvtárs10) biztosítson minden zászlóalj számára 12 tisztet a Vörös Hadseregben szolgálatra korlátozottan alkalmasak közül. 7. Az internáltak munkahelyükön történő fogadásának megszervezését, elhelyezésüket, élelmezésüket, valamint az érkező németek valamennyi egyéb létfeltételének biztosítását és a munkájuk megszervezését a szénbányászati, valamint a vaskohászati népbiztosság végezze. Köteles a szénbányászati népbiztosság (Vahrusev elvtárs11) és a vaskohászati népbiztosság (Tyevoszján elvtárs12) biztosítani helyiségeket a hozzájuk érkező internált németek fogadására és elhelyezésére. A belügyi népbiztosságot meg kell bízni, hogy a vaskohászati, valamint a szénbányászati népbiztossággal közösen dolgozzák ki az internált németek ellátásának rendjét és munkára történő igénybevételük feltételeit. 8. Kötelezni kell a Szovjetunió Tervhivatalát (Voznyeszenszkij elvtársat13), hogy utaljon ki a szénbányászati, valamint a vaskohászati népbiztosság részére 1945 első negyedévétől kezdődően pótlólagos mennyiségű élelmiszert és iparcikkeket a hozzájuk munkára érkező internált németek ellátására – az e népbiztosságok üzemei számára megállapított normáknak megfelelően. 9. Utasítani kell az egészségügyi népbiztosságot (Mityerev elvtársat14), hogy teremtse meg az orvosi –egészségügyi ellátás intézményi feltételeit vaskohászati, valamint a szénbányászati népbiztosság üzemeibe érkező németek számára, s a két népbiztosság bocsássa a egészségügyi népbiztosság rendelkezésére a szükséges helyiségeket. 10. A németek internálását 1944 decemberében és 1945 januárjában le kell bonyolítani, s a munkahelyre érkezésnek 1945. február 15-ig meg kell történnie.
Az Állami Honvédelmi Bizottság Elnöke J. Sztálin
Jegyzetek 1 Berija, Lavrentyij Pavlovics (1899–1953): szovjet politikus. 1938 novemberétől 1946 januárjáig a Belügyi Népbiztosság vezetője. 1941 januárjától miniszterelnök-helyettes, s az Állami Honvédelmi Bizottság tagja. 2 Vinogradov, Vlagyiszlav Petrovics (1899–1962): szovjet altábornagy. 1918-tól katona, katonai akadémiát végzett. 1944 őszétől a romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökhelyettese, törzsfőnök. 3 Tolbuhin, Fjodor Ivanovics (1894–1949): szovjet marsall. 1944. májusától a 3. Ukrán Front parancsnoka. Fontos szerepet vállalt a szovjet csapatok budapesti és balatoni hadműveleteinek irányításában. 4 Birjuzov, Szergej Szemjonovics (1904–1964): szovjet katonatiszt, marsall. A II. világháború alatt több front parancsnoka. 1944. májusától a 3. Ukrán Front vezérkari főnöke. A háború után a bulgáriai SZEB elnökének helyettese. 5 Apollonov, A. N. (1907–1978): szovjet vezérőrnagy. 1944-ben a belügyi népbiztos helyettese. Később vezérezredes. 6 Gorbatyuk, Iván Markovics – belügyi főtiszt. 1944-ben vezérőrnagy, illetve vezérezredes. 1945-től, a harcoló szovjet hadsereg hátországát biztosító belügyi csapatok parancsnoka altábornagyi rangban. 7 Petrov, Iván Jefremovics (1896–1958): szovjet tábornok. 1944. április elejétől a 2. Belorusz, 1944 augusztusától a 4. Ukrán Front parancsnoka, csapataival részt vesz Csehszlovákia és részben Magyarország felszabadításában. 8 Hruljov, Andrej Vasziljevics (1892–1962): szovjet katonai vezető. 1943. júniustól a Vörös Hadsereg hadtápfőnöke. 9 Kovaljov- személyéről nem sikerült információt szerezni. 10 Golikov, Filipp Ivanovics (1900–): szovjet katonatiszt, marsall. 1944. októberétől jóvátételi ügyekkel foglalkozó megbízott a Népbiztosok Tanácsában (a szovjet kormányban). 11 Vahrusev, Vaszilij Vasziljevics (1902–1947): szovjet politikus. 1939-től a Szovjetunió szénbányászati népbiztosa. 12 Tyevoszján, Ivan Fjodorovics(1902–) szovjet állami és pártvezető. 1936 és 1939 között a hadiipari népbiztosság helyettes vezetője, 1940-től 1948-ig vaskohászati népbiztos, illetve miniszter. 13 Voznyeszenszkij, Nyikolaj Alekszejevics (1903–1950): szovjet politikus. 1938–1939-ben a Szovjetunió Állami Tervbizottságának elnöke. 1939-től a Népbiztosok Tanácsa elnökének helyettese, egyúttal a Népbiztosok Tanácsa Védelmi Bizottságának alelnöke. 14 Mityerev – a Szovjetunió Egészségügyi Népbiztosa.
Forrás: RGASZPI F 644. op. 2. gy. 425. 82-84. o. Eredeti gépirat. Közli: Szovjetszkij faktor. Tom I. 1944–1948. 116–118. o. Megjelent: Iratok a magyar–szovjet kapcsolatok történetéhez, 1944. október–1948. június. (Szerk. Vida István.) Budapest, Gondolat, 2005. 384 p. |