Tovább az elektronikus kiadványokra
Tovább az Eseménytárra

 

 

A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.

A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.

A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.

A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.

A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.

Bécsben II. Lipót király átvette a zsidók folyamodványát, amelyben sérelmeik orvoslását kérték.

Gr. Kollonich László kalocsai érsek a katolikus klérus nevében ünnepélyesen ellentmondott II. Lipót november 7-i vallásügyi döntésének. → november 30.

II. Lipót válaszolt az országgyűlés szeptember 2-i feliratára, és megerősítette az 1606-ban kötött és 1608-ban becikkelyezett bécsi, és az 1645-ben kötött és 1647-ben becikkelyezett linzi békekötés vallásügyi rendelkezéseit: szabad vallásgyakorlatot, templom- és iskolahasználatot biztosított a protestánsoknak; szavatolta hivatalviselési jogukat; eltörölte a protestáns vallásra való áttérés büntetését; más vallású istentiszteletekre és szertartásokra nem voltak kötelezhetők, ez alól csak a katonaság volt kivétel; a király felügyeleti jogának megtartásával vallási ügyeikben kizárólag saját elöljáróiktól függtek; megszűnt a katolikus papoknak és mestereknek járó stóla és párbér; lelkészeik minden korlátozás nélkül meglátogathatták betegeiket s a felekezetükhöz tartozó rabokat; a decretalis eskü katolikus mintája nem kötelezte őket; alapítványaik birtokukban maradhattak; házassági ügyeik saját egyházi hatóságukhoz tartoztak; a vallásháborítók az 1647:XIV. törvénycikk értelmében bűnhődtek; bűnvádi eljárást nem vont maga után a katolikus hitből való aposztázia, de kimondta, hogy a protestáns lelkészek senkit kitérésre rá nem beszélhetnek, ha pedig egy katolikus önként kívánná vallását elhagyni, köteles előbb hatheti hitoktatásban részt venni plébánosa által, s ha ezután is kitart szándéka mellett, az illetékes plébános köteles őt elbocsátani; a vegyes házasságokból származó gyermekek, ha az apa katolikus, az ő vallását követik, ha pedig az anya, a sexus sexum sequitur (nem nemet követ) elve érvényes; a vegyes házassági perek a püspöki szentszékekhez tartoznak; a protestánsok kötelesek a katolikus ünnepeket külsőleg megülni, vagyis a protestáns földesurak katolikus alattvalóikat ezen alkalmakkor nem vonhatják el az ünnepléstől, s nem kényszeríthetik munkára. A protestánsoknak szóló jogok csak Magyarországra vonatkoztak, a társországokra nem. → november 11.

Giombattista Caprara bécsi nuncius jelentette Rómába, hogy II. Lipót a magyar nemzettel való megegyezés kedvéért hozzájárul az 1606-ban kötött és 1608-ban becikkelyezett bécsi, és az 1645-ben kötött és 1647-ben becikkelyezett linzi békekötés vallásügyi határozataihoz.

Az országgyűlés teljes ülésén gr. Zichy Károly országbíró azt indítványozta, hogy az elmérgesedett viták miatt megoldatlan vallásügyi kérdést bízzák a király döntésére. Javaslatát a klérus egy részének ellentmondásával azzal a módosítással fogadták el, hogy a hitlevélbe bekerülhet a protestáns vallásszabadság, de ennek érvénye csupán Magyarországra szólhat, s nem terjedhet ki a színtiszta katolikus Horvátországra. A viták során az eltérően értelmezett bécsi és linzi békék magyarázatát is a királytól várták.

A Helytartótanács 22 658. számú rendelete közzétette II. Lipótnak az állami papnevelő intézeteket eltörlő határozatát. A papnövendékeket visszaküldték megyéspüspökükhöz, illetve szerzetesrendjükbe. (Az állami papnevelő intézeteket, az ún. „generale seminarium”-okat II. József 1783. szeptember 15-én, a 8885. számú rendeletében állította fel.) Az 1790/91. évi tanév őszén megnyitották az ismét felállított egyházmegyei szemináriumokat. Az elsők között volt az esztergomi, az egri, a szombathelyi és a pécsi egyházmegyei szeminárium. Azon egyházmegyék számára, ahol egyelőre nem nyílhatott meg a papnevelde, megmaradt a pozsonyi generális szeminárium.

Temesvárott megnyílt a szerb nemzeti egyházi kongresszus. (A magyarországi ortodox egyház megszerveződésének alapja az 1779. július 16-án királyi jóváhagyást nyert Rescriptum Declaratorium Illyricae volt.) A kongresszuson két markáns vélemény fogalmazódott meg az egyház jövőjéről: az egyik teljes elszakadást Magyarországtól és közvetlenül a dinasztia alá rendelődést kívánt, a másik a magyarokéval azonos jogok elnyerését szorgalmazta. → 1792. június 26.

A katolikus püspöki kar konferenciája elfogadta az országgyűlés alsóházának két dunai kerületében tárgyalt Prileszky Károly-féle 12 pontos javaslatát: teljes vallásszabadságot nyújtott a protestánsoknak, de az 1608. évi országgyűlés kautélájával (kizáró feltételével), vagyis az ne járjon a katolikus vallás megrövidítésével. Ennek értelmében vegyes házasságot továbbra is csak katolikus pap előtt lehet kötni, a vegyes házassági perekben a püspöki szentszékek az illetékesek, büntetendő cselekménynek minősült az aposztázia. Ha a protestánsok nem fogadnák el ezen engedményeket, akkor maradjon érvényben az 1715:XXX. törvénycikk, amely a vallásügyek rendezését a királyra bízta.

A magyar katolikus püspöki kar – élve II. Lipót fölszólításával – tervezetet készített a papnevelésről: a generális szemináriumok eltörlendők, s helyükbe az egyházmegyeiek állítandók vissza. A teológia 4 félévre terjed. A tankönyvek kiválasztása és a tanárok megbízatása a püspökök feladata lett volna. Gr. Batthyány József hercegprímás, esztergomi érsek a tervet a Helytartótanácshoz nyújtotta be, amely véleményezésre kiadta a kebelében működő Commissio ecclesiasticának (egyházi bizottságnak). → szeptember 1.