Tovább az elektronikus kiadványokra
Tovább az Eseménytárra

 

 

A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.

A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.

A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.

A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.

A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.

A Rerum novarum 70. és a Quadragesimo anno 30. évfordulójára XXIII. János pápa megjelentette a Mater et magistra kezdetű szociális enciklikáját, ami egyértelmű állásfoglalás volt a polgári demokrácia és a polgári szabadságjogokon nyugvó társadalmi rendszer mellett. (Az egyház és az állam bölcs közreműködésével kell fokozatosan áthidalni a munka és a tőke közötti ellentéteket, amelynek fő eszköze a munkásosztály deproletarizálása. Elismerte az osztályharc létét és a munkások önvédelmi harcának és szervezkedésének jogosságát.)

Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártja főtitkára kecskeméti beszédében a mezőgazdaság szocialista átalakítását és a „klerikális reakcióval” való leszámolást fő feladatként említette. → november 27.

A magyar katolikusok évszázados Szent István-ünnepén az állam részéről megrendezték az ún. „kenyérünnep”-et. A Szent Jobb-körmenet elmaradt.

Az országgyűlés 230:63 arányban megszavazta az 1948:XXXIII. törvénycikket A nem állami iskolák fenntartásának az állam által való átvétele, az azokkal összefüggő vagyontárgyak állami tulajdonba vétele és személyzetének állami szolgálatba való átvétele tárgyában.

A baskíriai Szterlitanak városában építkezési munkák idején csak kis részben megmentett temető valószínű kora. ( A sírokból előkerült ezüst- és aranydirhemeket – amelyek többségét ékszerként hordták – 712 és 771 között verték. Két sírból a honfoglaló magyarokéhoz hasonló arany és ezüst szemfedő lemez került elő, s a temetési szokások ismert részletei is arra engednek következtetni, hogy talán a keleten maradt magyarok egyik nyugvóhelye lehetett.)

A kazárok szétverik Nagy Bulgáriát, az onogur-bolgárok egy része elvándorol szállásterületéről, másik része (az ún. doni bolgárok) behódol a kazároknak. A bizánci Theophanész és Nikephorosz által megőrzött bolgár mondai hagyomány szerint Kuvrat öt fia apjuk intése ellenére sem őrizte meg a bolgár egységet, közöttük ellentét támadt, ezért vándoroltak szét az apai földről. Közülük Asparuch az Al-Dunához ment népével 679/680-ban, ahol főként szláv lakosságot találnak. Itt alakítják meg államukat, amelynek központja Madara és Pliszka, majd Preszláv lesz. A 10. századra a török nyelvű jövevények nyelvileg lassan a szlávságba olvadnak. Kuvrat negyedik fia, Kuber pedig az avar birodalomba, a Kárpát-medencébe költözött. Az avarföldi bolgárok nevét őrzi bizonyára a 9. századi frank forrás onogur népneve. Ebből a 19. század vége óta többen arra következtettek, hogy mivel a magyarok idegenek által használt neve is ez volt, Kuberrel nagyszámú magyar népcsoport költözött volna e területre, s ezek lettek volna az „első” magyar honfoglalók. E feltevés azonban egyetlen részletében sem igazolható.

Délről nomád eredetű népcsoportok érkeznek a Középső-Volga Szamara-vidéki szakaszához, s a Volga nagy kanyarja által közrefogott területen telepednek meg. A helyi kutatók általános feltevése szerint onogur-bolgárok voltak, ezt azonban néhányan vitatják is, mivel a jövevények temetkezési szokásai (kővel kirakott halomsírok) különböznek a volgai, doni és dunai bolgárok temetőitől. 650 után – valószínűleg több hullámban – újabb déli csoportok érkeznek. A temetkezési szokások sokszínűsége arra utal, hogy kevert népiségűek voltak, anyagi műveltségük számos, az Észak-Kaukázus és a Don–Donyec vidékére jellemző vonással rendelkezett. Minden bizonnyal bolgár-török nyelvet beszéltek, s kapcsolatba kerültek a keleti szomszédságukban élő ősmagyarsággal (→ 550–750). Ezért joggal feltehető, hogy bolgár-török jövevényszavaink legkorábbi rétege ekkor kerülhetett nyelvünkbe. (→ 740/750–950)

A Sigir-tó partján, Jekatyerinburg környékén feltárt települések kora. A tőzegbányászás alkalmával a 19. század végétől kerültek elő a többrétegű ősi település leletei. A tőzegesedés miatt jól megőrződtek a szerves anyagból (fából, csontból) készült tárgyak is. A fából faragott, díszes nyéllel ellátott ivócsanakok, sí- és szántalpak, evezők, nyilak, állat- és emberfigurák közül különleges leletnek számít egy 5,3 m magas emberszobor, amely az átmeneti kőkorból származik. (A radiokarbon keltezés szerint a 7900-as–7800-as évekből.)

Őskori település a Káma felső szakasza mentén, amelyet felfedezőjéről, Talickijról nevezték el.

Az ember legkorábbi (őskőkori) emlékei az Urál-vidéken, a Perm környéki területeken.