Budapest, 1922. július 11. – Toronto, 2003. november 4.

Értelmiségi családból származott, apja ügyvéd volt. Fia 1945-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett magyar-történelem szakos tanári oklevelet. A Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom egyik vezetője, majd főtitkára volt, később a Szociáldemokrata Párt Fiatalok című ifjúsági hetilapja szerkesztője és a párt országos vezetőségének tagja. 1950-benk a magyar paprikaipar vezérigazgató-helyettesének. 1950. augusztusban letartóztatták, Kistarcsára, majd Recsken munkatáborban internálták. 1953-as kiszabadulása után 1954-ig Pécsett, majd a fővárosban alkalmi munkás, majd kazánkovács és szódáskocsis. 1956. novemberben emigrált, majd 1958-ig Ausztriában élt, majd a kanadai Torontóban telepedett le. 1958-ban a Kanadai Rádió, majd az Amerika Hangja és a Szabad Európa Rádió munkatársa lett. Később újságírással foglalkozott, 1960-ig az Amerikai Magyar Hírlap munkatársa volt, majd 1989-től főmunkatársa lett. Az 1970-es években magyar nyelvű lapokat adtak ki nyomdájában; több magyar nyelvű amerikai lap (Menóra, Irodalmi Újság, Amerikai Magyar Népszava) szerkesztője vagy vezércikkírója volt. 1989 után hazatért, 1992-1993-ban a Szociáldemokrata Néppárt és a Nagy Imre Társaság ügyvivője volt.