Somogyvár, 1899. október 8. – Lengyeltóti, 1978. június 10.

Kisparaszti családból származott. Hat elemit végzett, majd a műbútorasztalos szakmát tanulta ki, a fővárosban mestervizsgát tett, majd Lengyeltótiban hat segédet foglalkoztató asztalosműhelyt nyitott. Tagja volt Károlyi Mihály Függetlenségi és 48-as Pártjának, majd a Nagyatádi-féle kisgazdapárti szervezkedéshez csatlakozott. Részt vett a kisgazdapárt felsőnyéki előkészítő tanácskozásán, 1930-ban tagja lett a Független Kisgazdapártnak, kisgazdapárti kortesként részt vett a párt választási küzdelmeiben. 1944. október 15-én a nyilasok a Gestapo siófoki kirendeltségére vitték, de sikerült megszöknie. 1945 elején hozzákezdett az FKGP Somogy megyei újjászervezéséhez, november 4-én a Somogy vármegyei kerületben nemzetgyűlési képviselővé választották. 1947 májusában a párt fegyelmi bizottsága koalícióellenes kijelentései miatt pártfunkcióiból felfüggesztette, a nyilvános szerepléstől eltiltotta. 1947 nyarán átlépett a Pfeiffer Zoltán vezette Magyar Függetlenségi Pártba, a párt Somogy megyei listáján 1947. augusztus 31-én országgyűlési képviselővé választották. Mandátumát 1947. november 20-án megsemmisítették. 1950-ben letartóztatták, 1954-ig rendőri felügyelet alatt állt.