Budapest, 1911. április 11.

Apja napszámos volt. Négy polgári osztályt végzett, majd asztalosinasnak tanult. Az 1930. szeptember 1-jei tüntetésen való részvétele miatt elbocsátották, ezért borbélyinasnak állt. 1934-től megszakításokkal segédként dolgozott szakmájában. 1943-ban a BSZKRT kalauza, majd kocsivezetője lett. 1939-től több alkalommal katonai szolgálatra vonult be, részt vett a Jugoszlávia elleni támadásban, majd 1941-ben és 19421-ben a Szovjetunió elleni háborúban. 1945. februárban belépett a Magyar Kommunista Pártba, munkahelyén a pártszervezet propagandistája, majd üzemi párttitkár volt. 1946-ban két hónapos pártiskolát végzett, 1949-ig Szatmár megyében, Kaposvárott és a BSZKRT-nál párt és szakszervezeti iskolákat irányított. 1949. augusztusban hivatalnok lett, a Belkereskedelmi Minisztériumban a magánkereskedelmet felügyelő osztály főelőadója. 1950 szeptemberében a tervosztály vezetője, majd a tervfőosztály első embere lett. Egyéves pártfőiskola elvégzése után, 1951-től a Külkereskedelmi Minisztérium személyzeti főosztályának vezetőjévé nevezték ki. 1952. júniustől a Belkereskedelmi Minisztériumban iparcikkforgalmi miniszterhelyettes. 1952-ben a Gazdasági és Műszaki Akadémia hallgatója volt, a közgazdaság-tudományi egyetemen másfél évet végzett el. 1963-től a három éves pártfőiskola levelező hallgatójaként tanult tovább. 1968-ban beosztásából felmentették.