Margitta, 1907. október 28.

Apja szűcsmunkás volt. Hat elemit végzett, majd 1936 és 1939 között bőripari technikumba járt. Tizenhat éves korától a Lechner szőrmegyárban dolgozott, mint szűcssegéd, majd kisiparosok alkalmazták, néha szezonális munkát végzett szakmájában. 1923-ban kapcsolódott be a romániai Vörös Segély tevékenységébe, 1926-ban lett tagja a Román Kommunista Ifjúmunkás Szövetségnek, szervezőmunkával bízták meg. 1931-től tagja a Román Kommunista Pártnak, eleinte összekötő, majd 1937-től népfront és szakszervezeti ügyekkel foglalkozott. 1940. novembertől az illegális KMP Körös-völgyi területi titkárságának tagja, 1941. augusztus után illegalitásba ment, területi szervező, Budapesten szakmájában dolgozott, részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945. február és 1946. május között a fővárosban, Pestszenterzsébeten és Fejér megyében pártalkalmazott, majd 1948-ig a Román Munkáspárt Bihar megyei Bizottságában tevékenykedett. 1948-ban hazatért, az MDP pestlőrinci üzemszervezője volt, majd három éven át az MDP kispesti titkára. 1945-ben a Pestszenterzsébeti Nemzeti Bizottság, 1948-ban a Kispesti Nemzeti Bizottság tagja, 1949-ben a népfrontbizottság elnöke, 1950-ben a XIX. kerületi népfrontbizottság elnöke, fővárosi képviseleti bizottsági tag volt. 1951 és 1953. április között az MDP Budapesti Pártbizottságán instruktor volt, később a Helyiipari Minisztériumban, majd a Város- és Községgazdálkodási minisztériumban főosztályvezető. 1957. júniustól két hónapig a Fővárosi Szőrmefeldolgozó Vállalat szabászaként kereste kenyerét. 1957. júliustól a Fővárosi Népbíróságon népbíró, 1957. augusztus és 1963. december 31. között  XIX. kerületi első titkár volt. 1964-től 1968. évi nyugdíjazásáig a Pannónia Szőrmegyár vezérigazgatójaként tevékenykedett.