Füzesgyarmat, 1893. október 6. – Füzesgyarmat, 1972. április 7.

Szülei napszámosok voltak. Öt elemit végzett. Mezőgazdasági cselédként dolgozott. 1914 októberében vonult be katonának, 1915 májusában orosz hadifogságba esett. Az 1917. februári forradalom után társaival haza akart szökni, de elfogták, és előbb Omszkba, majd Novoszibirszkbe vitték. 1918 áprilisában belépett a Vörös Gárdába. Még ez évben tagja lett az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártnak. Részt vett az oroszországi polgárháborúban. 1920 végén pártiskolára küldték Omszkba. 1921-ben Moszkvába rendelték és hazairányították. 1921-ben érkezett meg feleségével Magyarországra. Hosszú ideig csendőri felügyelet alatt állt. Szülőfalujában nem jutott munkához, ezért kénytelen volt a fővárosban állást keresni. Itt belépett a szállítómunkások szakszervezetébe. 1930-ban megbetegedett és hazaköltözött. Amikor a községben megalakult, tagja lett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak. 1944. december végén alapító tagja volt a helyi kommunista pártszervezetnek. Füzesgyarmat képviseletében decemberben bekerült az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe (1944–1945). Részt vett a földosztásban. Ő maga 6 kat. holdat kapott, ezen gazdálkodott 1950-ig. 1950–1962-ig – nyugdíjazásáig – a helyi Győzelem Termelőszövetkezet elnöke volt.