Kiskunfélegyháza, 1881. június 21. – Budapest, 1953. február 4.

Festő-mázoló mesterként dolgozott. A század elejétől részt vett a Magyarországi Szociáldemokrata Párt munkájában. 1945-ben a fővárosi ideiglenes törvényhatósági bizottság tagja. 1945 után kisiparos, a szociáldemokrata kisiparos- mozgalom országos elnöke. Az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe 1945. április 2-án Budapesten választották be, a nemzetgyűlés jegyzője lett. Ebben az időben Budapesti Kisipari Hitelintézet Rt. Igazgatósága alelnöke, az Iparosok Országos Központi Szövetsége felügyelő bizottsága tagja. A szociáldemokraták elleni koncepciós perek idején koholt vádak alapján letartóztatták, és 1952. november 27-én, majd 30-án első, illetve másodfokon súlyos börtönbüntetésre ítélték. Börtönben halt meg.