Nagyvárad, 1907. szeptember 30. – Mátészalka, 1974. július 8.

Tehetősebb iparoscsaládból származott, apja asztalosmester volt.A polgári iskola négy osztályának elvégzése után nyomdásznak tanult, majd a szakmájában helyezkedett el. 1927-ben Romániából áttelepült Mátészalkára, nyomdászsegéd lett a Szatmár-Bereg Nyomda Rt. és Lapkiadónál. A harmincas évek végétől ő a nyomda vezetője. 1926-ban még Nagyváradon belépett a nyomdászszakszervezetbe, majd a harmincas évek elején a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. Mátészalkán munkásolvasóköröket és politikai témájú szemináriumokat szervezett. 1944 decemberében a Szociáldemokrata Párt mátészalkai szervezetének egyik újjászervezője, elnöke mind a helyi, mind a Szatmár-Bereg megyei SZDP-szervezetnek. Ugyanitt december 19-én választották az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselői közé. 1945–1946-ban a Szatmár Megyei Nemzeti Bizottság alelnöke. Tagja volt a vármegyei törvényhatósági bizottságnak is. Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési és az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon pótképviselővé választották. A két munkáspárt egyesülése után az MDP mátészalkai szervezetének elnöke és a párt megyei választmányának tagja volt. 1948 októberében megvált a Szatmár-Bereg Nyomdától, és a megyei pártbizottságban elvállalta az oktatási felelős tisztét. 1949. október 31-én fegyelmi úton – az éberség hiánya vádjával – elbocsátották az apparátusból. 1961-ig munkaügyi előadóként dolgozott a Nyírségi Állami Erdőgazdaság mátészalkai, majd nyíregyházi kirendeltségén. Közben 1950-ben szakérettségit tett, 1950–1953-ban elvégezte a Soproni Erdőmérnöki Főiskolát. Az ERDÉRT munkaügyi előadójaként ment nyugdíjba 1965-ben.